A gyógynövények története, használata régebbi időre nyúlik vissza, mint az ember írott története. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) felmérései szerint a Föld népességének kétharmada – kb. 4 milliárd ember – elsődleges orvosságként még ma is gyógynövény eket használ.
Használatuk több ezer évre visszavezethető. A herbalizmus egyedülálló módon ötvözi a kulturális hagyományokat, az ételeket és a jó közérzetet mindenki számára.
Őskor
Őseink elsősorban táplálékkutatás során, véletlenül fedezték fel azoknak a növények a kedvező hatását, amit orvosságként is használni kezdtek. Más feltevések szerint az ember az állatoktól leste el a gyógynövények „alkalmazását”. Ezt az elképzelést sok kutató elveti, holott kétségtelen, hogy vannak olyan növények, melyek szervezetre gyakorolt jótékony hatását, gyógyhatását vagy éppenséggel mérgező tulajdonságának felismerését az állatoknak köszönhetjük. Ilyen például a kávé, amelyet a kecskék fedeztek fel, a kinin, amit az oroszlánoknak és a pumáknak köszönhetünk.
A korai társadalmakban a gyógynövények ismerete hatalmat jelentett. A gyógyítás hosszú időre összekapcsolódott a hitélettel, a gyógyfüvek ismerői gyógyítók és egyben szellemi vezetők is voltak.
Ősi gyógynövények
A kutatók a cickafarkról, kamilláról és nyárfáról találtak bizonyítékot a neandervölgyiek foglepedékén, amely i.e. 60 000-ből származik. Ez a bizonyíték arra, hogy a növények már jóval a feljegyzett történelem előtt is a táplálkozás és az egészség középpontjában álltak, és azt látjuk, hogy a növényeket az idők során folyamatosan használják.
Kr.e. 1500 körül az egyiptomiak létrehozták az Ebers-papiruszt, amely több mint 700 képletet tartalmaz orvosi szövegekből. Pontos leírást tartalmaz az emberi keringési rendszer működéséről, beleértve az erek létezését és az emberi szív működését. Az Ebers-papiruszban említett növények közé tartozik az Aloe, a bazsalikom és a fenyérmirtusz. Ezeket a növényeket a mai napig használják.
Ókori kelet és a gyógynövény
A kínaiak már az i.e. 25. században ismerték a fokhagymát, és olyan fontos, jelenleg is használt fűszernövényeket, mint a fahéj, a gyömbér vagy a bors. Kínában az első gyógynövényekről írott könyv szerzőjének Sen Nang császárt tartják. Ez az i.e. 3400 körül született, majd az évszázadok során folyamatosan bővülő gyógynövénykönyv már keletkezésekor több mint 230 gyógynövényreceptet tartalmazott. A 16. század végén Li Si Csen megjelentette a gyógyítás terén mérföldkőnek számító 52 kötetes könyvét, a Gyógyító növények jegyzékét, amely már 1000 gyógynövényt és 11000 féle felhasználási módjukat közölte.
Az indiai növénygyógyászat egyidős lehet a kínaival. Az első írásos emlék i.e. 1200-ban, az első orvosi iskola megalapítójának a tevékenysége. A legősibb könyv a Rig Véda 67 gyógynövényt ír le. A 6. századtól az indiai ayurvédikus (ayur=élet, véda=tudás) orvoslás hatott az arab, a görög-római, a közel-keleti és az ázsiai orvostudományra is. India és Pakisztán lakosságának 70-80%-át ma is ayurvédikus orvos kezeli.
Ókori Egyiptom és a gyógynövény
Georg Ebers 1874-ben a Luxor melletti Tombs-völgyben találta meg azt az i.e. 1500 körül keletkezett, 21 m hosszú papirusztekercset, amely 1000 év orvosi történelmét írja le. Ez a legrégebbi orvosi szöveg, 876 gyógykészítményt és több mint 500 növényt sorol fel. Ezeknek a növényeknek a harmada ma is használt gyógynövény (például: kömény, szennalevél, kakukkfű, lenmag, fokhagyma). Az egyiptomiak az orvoslást isteni eredetű tudománynak tartották. Az Ebers-papiruszban ez áll:
„Kezdődik az ember minden testrésze számára való orvosságok elkészítéséről szóló könyv. Heliopoliszból jövök, Het-aatnak, a védelem urának, az örökkévalóság és menedék királyának papjaival. Szaiszból eredek az anyaistennőkkel, akik nekem védelmemre vannak. Szavakat sugalmazott nekem a mindenség ura, hogy minden istenség szenvedését és mindenféle halálos bajt elűzzek …”
Így nem meglepő, hogy a gyógyítás helyszínei, az „orvosi rendelők” a templomok voltak. Nem csak a gyógyításra, hanem a megelőzésre is gondot fordítottak: a fáraók egészségi állapotáért egyidejűleg több gyógynövényes orvos is felelt, és a piramisokat építő munkások gyógynövényeket kaptak „étrend-kiegészítőként” annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzéseket, járványokat.
I.e. 500 körül az egyiptomi herbalistákat tekintették a legjobbaknak. Rómától Babilonig ők voltak az uralkodók orvosai. A tudásra vágyó orvosok is – így például Galenus is – Pergamonban és Alexandriában tanultak.
Az antik világ és a gyógynövény
A görög és a római orvosok rendszerezték a gyógynövények ismeretét, fajtáit és felhasználásukat. Hippokratész (i. e. 460-377), az „orvostudomány atyja” könyvében, a Corpus Hippocratiumban több mint 200 gyógynövényt írt le. A különféle betegségeket az emberi létezés természetes velejárójának tartotta, melyek megfelelő készítményekkel gyógyíthatók. Arisztotelész (i. e. 384 -322) szintén készített gyógynövényeket taglaló könyvet. A görög-római Dioszkoridész (i.sz. 40-90) az ismeretek összegzése és elemzése után, 78-ban megírta Európa első gyógynövény jegyzékét. A De Materia Medica című művében 600 gyógynövényt tárgyal. Könyve 1500 éven keresztül a herbalisták alapműve volt. Marcus Aurelius császár elismert orvosa, Claudius Galenus (129-199) részletesen taglalt, többkötetes gyógynövény könyveket alkotott. A gyógynövényekből különböző gyógyszerformákat (főzetek, tinktúrák, kenőcsök, tapaszok stb.) készített, amiket ma galenusi készítményekként ismerünk.
Idősebb Plinius (i.sz. 23 v. 24-79) 37 kötetes, hatalmas információtömeget feldolgozó Naturalis Historia művét 77-ben tette közzé. A mű címét célszerű Természettudományként fordítani, hiszen a Plinius által összegyűjtött és leírt információtömeg az ókori tudományosság szintjét, színvonalát, kutatási módszereit tekintve, tudománynak tekinthető (Az ógörög „historia” szó eredetileg nem történetet, hanem kutatást, közvetlen tapasztalásból származó ismeretszerzést, tudást jelentett). Plinius a világot élő, organikus egésznek tartotta, amelyet áthat az isteni erő. Ez a lélekkel felruházott természet nézetei szerint anyai gondoskodással, önzetlenül táplálja az embert, ezért a természetet csodálni kell, meg kell ismerni nagyszerűségét. Ezzel szemben az önzetlenül gondoskodó Földanya adományait fényűző célokra fordítani, és a természetet kapzsiságból kihasználni, kimeríteni a legfőbb bűnök egyike Plinius véleménye szerint. Plinius enciklopédiája felbecsülhetetlen értékű az európai művelődéstörténetben.
Korai középkor
A római birodalom hanyatlása után a kolostorok lettek a gyógynövény előállítás, használat és elméleti ismeret központjai. Feldolgozták a latin és ógörög nyelven íródott műveket, köztük az orvosi és természettudományos témájú könyveket is. A kolostorokban nem csak növénytermesztéssel és a készítmények előállításával foglalkoztak, hanem a szerzetesek és apácák irányításával a gyógyítás is itt zajlott, valamint itt oktatták a gyógyító szerzeteseket is. A legkiemelkedőbb bencés herbalista apáca főnökasszony a bingeni Hildegard volt (1098-1179). A főapátnő, aki azt vallotta, hogy nem csak a beteg szervet, hanem az egész testet kell gyógyítani, természettudományos könyvet is írt, melyben sok gyógynövény gyógyító hatását is részletesen kifejtette.
Újkor
A modern gyógynövénygyógyászat alapjait a 16. század elején Paracelsus rakta le. Paracelsus Herbarius című könyvében írta le részletesen a különböző gyógynövényeket. Míg a középkorban a betegségeket isten büntetésének tartották, addig Paracelsus a korát megelőző különböző nézeteket összegezve úgy gondolta, hogy nem a lélek tisztátlansága, hanem a test pillanatnyi ásványi egyensúlyának megbomlása okozza a betegségeket, amelyeket a test kémiájának orvosolásával lehet meggyógyítani. Paracelsus volt az első orvos, aki gyógyszerként volt képes alkalmazni egyébként mérgező, például higany-, kén- vagy vasvegyületeket. Mondása: „A mennyiség teszi a mérget.” (Eredeti megfogalmazásban:
„Alle Ding’ sind Gift und nichts ohn’ Gift; allein die Dosis macht, das ein Ding kein Gift ist.”:„Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi hogy egy anyag nem méreg.”)
A 17. század közepén Nicholas Culpeper a teljes angol orvosi testület haragját kivívta, amikor megjelentette művét a Complete Herbal-t. Culpeper célja az volt, olyan információkat osszon meg a nyilvánossággal, ami egészen idáig nem volt hozzáférhető. 1640-ben patikát nyitott, ahol olcsó növényi orvosságokat árult. Füveskönyve több mint 100 kiadást élt meg, 4 évszázad elteltével még mindig sikerrel árusítják.
Fontos fejezet a természetgyógyászat történetében Hahnemann és Hufeland, később pedig Kneipp páter munkásága. A homeopátia, (régies elnevezéssel: hasonszenvi gyógymód) lényege „a hasonló hasonlót gyógyít” elv („similia similibus curantur”). A módszer követői olyan rendkívül alacsony hatóanyag-koncentrációjú szert rendelnek a betegnek, amely hígítatlanul a fennálló betegséghez hasonló tüneteket idézne elő egy egészséges emberen. A homeopátia placebohatáson túli hatásosságát a tudományos és klinikai tények nem támasztják alá. A 20. század második felében, valamint napjainkban felhasználva a pszichológiai iskolák eredményeit is, számos reformirányzat színesíti a homeopátiás módszer palettáját. Ma a több,mint 200 éves homeopátia az egész világon ismert és egyre elismertebb holisztikus gyógymód, mely gyakorlása többnyire orvosi tevékenységhez kötött.
Herbalizmus a 18. századig
A herbalizmus nagy korszaka állítólag a 15. századtól a 17. századig tart. A gyógynövénykönyvek angol nyelven is elérhetővé váltak, miután latinról és görögről lefordították. Az egyik első angol nyelvű gyógyfüves könyv a Grete Herball volt 1526-ban. Ezt megelőzte Bancke’s Herbal című könyv, amely az első angol gyógynövénykönyvnek számít, és 1525-ben nyomtatták ki. A Banckes’s Herbal megemlíti a rozmaringot, a levendulát, a mentát és a kamillát.
Nicolas Culpeper 1616-1654 között élt, angol gyógynövénytudós, botanikus és orvos, aki kiterjedt könyvet adott ki a gyógynövény- és gyógyszerészeti ismeretekről The Complete Herbal címmel. Hippokratészhez hasonlóan Culpeper is lázadó volt. Népi gyógynövényszakértőként dolgozott abban az időben, amikor az orvostudomány nagyrészt az arisztokrácia számára volt fenntartva. Ez azt jelentette, hogy az akkori orvostársadalom megvetette. Culpeper rosszallóan nézett az archaikusabb hagyományokra, például az érvágásra.
A nők kulcsszerepet játszottak abban, hogy az amerikai gyarmatokon elterjedt a herbalizmus, mert a nőket gyakran arra kérték, hogy gyökeret gyűjtsenek és gondoskodjanak családjukról. Az amerikai őslakosok növényi alapú gyógyszerei kulcsfontosságúak voltak abban, hogy az európaiak alkalmazkodjanak az amerikai terephez.
A színes bőrűek szerepét Amerikában meg kell említeni, amikor az Egyesült Államokban a herbalizmus folytatásáról beszélünk. A növények gyógyulás elősegítésére való felhasználásának ismerete az elnyomott emberek körében hagyományozódott, hogy hozzájussanak az orvossághoz. A 18. század közepén egyes államok illegálissá tették a rabszolgák számára a gyógynövénygyógyászat tanítását vagy megismerését.
Modern gyógynövény tan
Az a gondolat, hogy a gyógynövénytan tabutéma, többször is megjelenik a történelemben, kezdve a botanikai kötődésektől a boszorkánysághoz a Salemi Boszorkányperekben, egészen az orvostanhallgatók gyógynövényekkel kapcsolatos oktatásáig. 1904-ben az Amerikai Orvosi Szövetség által megalakított Orvosi Oktatási Tanács megváltoztatta Amerikában és Kanadában a herbalizmus irányát. Konkrét normákat akart felállítani az orvosképzésre vonatkozóan, amelyeket az orvosi iskoláknak meg kell felelniük. Azokat az iskolákat, amelyek nem tudtak megfelelni a követelményeknek, bezárták. 1910 és 1935 között az amerikai orvosi egyetemek több mint fele egyesült nagy egyetemekkel, vagy bezárták. Ezek az iskolák nem kínálhattak képzést homeopátiás, természetgyógyászati, kiropraktikus vagy oszteopátiás gyakorlatban, mert ezzel elveszítenék a túléléshez szükséges akkreditációjukat. A gyógynövények gyógyításra való felhasználásáról szóló tanítás határozottan nem szerepelt az orvosi tantervek között.
Szerencsére az elmúlt mintegy 50 évben a gyógynövényes és a népi gyógyászat ismét újjáéledt. Fantasztikus gyógynövényszakértőket találhat az interneten és a közösségében, és a gyógynövénytermékek széles körben elérhetők.
A herbalizmusnak izgalmas története van. Mindig is az emberek és az emberek által létrehozott gyógyító hagyomány volt. A herbalizmus az orvosi lázadók és kívülállók tudásán keresztül terjedt el. A mai tudományos kutatások alátámasztják azt, amit a gyógynövények úttörői mindvégig tudtak: a növényekben óriási gyógyító potenciál van.
Napjainkban
Napjainkban világszerte elismerik a gyógynövények terápiás létjogosultságát. A gyógynövényekkel történő orvoslás – több évtizednyi mellőzését követően – hazánkban is reneszánszát éli. Sokszor azonban nehéz választani a különböző szerek közül. Fontos tudni, hogy a gyógynövények nem csodaszerek, csak a megfelelő ismeretek birtokában, megfelelő módszerrel alkalmazva fejtik ki jótékony hatásukat.
Válogass bizalommal gyógynövényteáink közül és használd te is őket bátran panaszaidra.